Tesztidőfutam, repülő, ropi

Szombat délután egy 94.6kg-os test egyenletes, egyenes vonalú mozgással támad a Vecsés-Monorierdő tengelyen. Azt véste ide bele a TrainingPeaks naptáramba a Szabi kolléga, hogy itten márpedig időfutam tesztnek kell történnie, így a közös munkánk elején. Baszik elvinni vacsorázni, még virágot sem kapok, a szüleinek se mutat be, csak bepakol egy időfutamkerékpár szót a kis naptáramba. (Jaja, Szabit kértem meg, hogy a bringás edzéseket is tereljük már nálam egy kissé szakmai mederbe)

(Azért érdemes ilyen tesztfutásokat, meg időfutam kerékpározásokat betenni az edzéstervbe, hogy azután tudjunk kurvapontos intenzitásokat kérni a sportolótól, nem csak futunk, meg bringázunk bele a nagyvilágba, mint az őskorban (Repülő, lendületesen, gyorsan, lassan… Brrr.)).  

Pro tipp: kattints át a Eurosportra, aztán nézd egy kicsit a Tourt. Ha majd a Tour mezőnye ilyen “repülős” meg “lendületes” bemondások  alapon készül és eldobálja a watt és pulzusmérőket, akkor majd eldobáljuk mi is, de ők sem szeretnének visszalépni az időben 30 évet, mi sem annyira. (Pedig mennyivel könnyebb lenne) 

Végrehajtás

Szóval ott virított az időfutam kerékpározás a TrainingPeaks naptáramban, fel is vettem az ünneplő ruhámat, elemet cseréltem a pulzuspántban (jelzett már a lelkem egy pár napja, nagyon nem akartam, hogy éppen a tesztidőfutam közepén dobja el magát). Tettem elemet a pedálfordulatmérőbe is aztán felpattintottam az Ékszert a kocsi tetejére.

Az időfutam kerékpározás lényege, hogy egy kis bemelegítés után fogod magad és előre megfontolt szándékkal elkezdesz 30 percet maxon tekerni. Nagyságrendileg futásban is éppen ez a feladat. Maxon és 30 percig azt jelenti, hogy maxon és 30 percig. 

Két féleképpen lehet elbaszni, mutatom:

  • Ha nem maxon csinálod 30 percig
  • ha maxon csinálod, de 17 perc utána eltörsz benne, mint a ropi. 

Akkor csinálod jól, ha azt a tempót tudod felvenni, amiben a 30 perces tesztmenetet a lehető leggyorsabban és legegyenletesebben tudod megcsinálni. Az így már első olvasásra is látszik gondolom, hogy elsőre persze ezt nehéz jól megfutni / megbringázni. Kell hozzá tapasztalat, meg önismeret, meg párszáz megtett kilométer, hogy nagyságrendileg jó tempót válassz.

(De még tök tapasztalt futóknál is azt láttam, hogy nem szeretünk igazán szenvedni. Egy egyedül teljesített tesztfutás sokszor lényegesen alatta van a valós potenciálnak, egyszerűen azért mert sokkal keményebbnek érezte az intenzitást, mint amit az adatok mutattak. Amikor a futó mellé rendeltem egy hasonló tempóban futó sporttársat és egy kis versenyszimulációt kértem, akkor láss csodát volt még ott egy rejtett fokozat.) 

Szóval most itt voltam, akasztják a hóhért. Így a dolog másik végén próbáltam ezeket a hibákat elkerülni és már elsőre felvenni azt a fordulatszámot, amit 30 percig egyenletesen fogok tekerni, a tempót mindenesetre sikerült eltaláln. Mutatom.

Nagy okosság volt részemről, hogy tettem elemet a pedál-fordulatszámmérőbe, így látszik, hogy valahol 87-90 között tekertem szinte végig. Azt gondolom, hogy meg kellene tanulnom, meg bele kellene erősödnöm abba, hogy ezt az áttételt folyamatosan 92-95 között tudjam tekerni. 

Az eggyel magasabb áttétellel már nagyságrendi az ugrás, azt nem tudnám, nem hogy 30 percig, de szerintem 10 percig sem megtekerni. Szabival egyeztetve lehet, hogy oda kellene egy finomítás és egy másik hátsó fogassorral a köztes átmenet is kitekerhető lenne előbb-útóbb, a 87-90 közötti pedálfordulat nem tragédia. Jobboldalon mutatom a 30 perces érdemi rész adatait, de adatbuzulós kollégáknak katt az alant elhelyezett fullos Garmin Connect edzésre.

Nem tudom, ez van, innen megyünk tovább.

 

 

2020-09-18T10:02:58+00:00