Szóval futó legyen a talpán – úgy általában is – aki faszán kettes zónában tud maradni, először a Fear of the Dark elején szaladt el velem a wattmérő, aztán ok lassan indul, lenyugodtam a picsába, bírtam is az első gitárszólóig. A zenei ízlésem nem kompatibilis a kettes zónával, megint jöhet hosszú tömött sorokban a Puzsér, meg a Filmklub podcast, vagy bárakármi.

A Spotify egyébként is tolja bele a fülembe a 2017-es kedvenc playlistemet, ha kell, ha nem. Biztos Palibá (Mácsai, Terápia) kiszámlázna egy 10 alkalmas bérletet, hogy kiássuk, miért szerepel a két különböző Rossz vér c. szám három verzióban a válogatáskazin (Bill, Ganxsta, Brains). Ezen kívül még két fontos dologgal szembesültem a pénteki futás közben: egy, hogy a Leander Killst idén fedeztem fel és ezért méltó módon túl van reprezentálva a 2017-es listámon (az Irigy hónaljmiriggyel együtt, mindegy, nem akarok róla beszélni). A másik viszont,  hogy amikor a Sibrik felüljáró előtt három sarokkal felnyivákolt Axl Rose a “This I love you”  nyergében, akkor már tudtam, hogy valahogy szar került a palacsintába, ugyanis Enikő sumák módon az én szpoti előfizetésemmel alapozott a prágai koncertre nyáron. Alapozás means: rettenet indokolatlan mennyiségben meghallgatni a Guns egyén koncerthelyszínein elkövetett tracklistáját. Na mindegy. Szóval nehéz a dolga az egyszeri futónak, hogy kettes zónában tartsa az intenzitást. Függöny.

171218

Négy edzés volt, zöld mind, a csütörtöki egy hónapja még garantáltan kimaradt volna. Fájdalmasan könnyű edzések voltak, de ilyen ez. A súlyommal most nem foglalkozok, nem állok neki most az ünnepek előtt sorvasztani a saját meg mások idegrendszerét diétával. Ez az év már az ördögé. A futások épüljenek be atombiztosan a heti rutinomba, aztán majd elővesszük azt is.

Szevasztok, kurva hideg van, de gyerünk futni!