Fitt Aréna olvasónapló

Nem tudom ti hogy vagytok vele én még nem voltam ilyen rendezvényen és mint ilyen nem igazán tudtam, hogy hogyan működik, mi ez a sok terem és mi az, hogy kipróbálhatod ezeket az órákat, egyáltalán, hogy hogyan működik ez  a gyakorlatban? Aztán meglett a programfüzet digitálisan, ami sokat segített abban, hogy elképzeljem, de azért még  voltak kérdőjelek a fejemben.

Ahogy megérkeztünk a SYMA csarnokba látszott, hogy a programfüzet tényleg nem lett elnyomtatva, nincs az a kis terem, vagy függönnyel elszeparált teremrész ahol ne lett volna valami edzés. Az egyik szegletben éppen kranking edzésre készülődtek és meg is találtam a tömegben Óriást, és Frau Óriást. Óriás fekete öves kranking oktató, nagyon fasza dolog, de teljesen megérdemelt dolog hogy kerekesszékesként  egy ilyen rendezvényen is lehetőséget kap. Óriás azon melegében meg is invitált a Gyulai Barbarával és Borbély Gáborral közös spinning órájára is, az első óralátogatásom el is dőlt.

Fitt Aréna 2014 – dagadtkocsog.hu from Moós Gergely on Vimeo.

Hát igen, a videó végén elcsattan,  ez a boxolós ugrálós óra, de erről majd még később. A spinningről pár szó. Spinningeltem korábban is már. Először akkor, amikor már azt hittem, hogy fasza gyerek vagyok, mert egy félmaraton le tudok futni, aztán amikor elmentem spinningre, akkor pár perc után ott is próbáltam levegőt venni, ahol nem volt luk. Emlékszem mennyire meglepődtem, hogy ez a futó fittség mennyire lokális dolog és mennyire nem ér szinte semmit egy más mozgásokat, vagy főkét erőkifejtést igénylő sport esetében. Azóta voltam spinningen egy párszor és ilyenkor mindig rájövök, hogy a tömegpszichózis és a zene keveréke mennyire működőképes elegyet alkot az edzőteremben. Borbély Gábor  gyakorlatilag minden gesztusával, poénjával, előadásmódjával hozta egy technó DJ repertoárját, a spinning óra nem volt más, mint egy spinning kerékpárokon elkövetett house party. Kurva jól éreztem magam, annak ellenére, hogy minden más életkörnyezetben a hideg kiráz ettől a zenétől, itt helye van, működik, tolja a vérembe az adrenalint és várom, hogy mikor állhatok már ki a nyeregből és tekerhetek, úgy mint Armstrong, még vissza is nézek Ulrichra, de mögöttem nem Ulrich teker, hanem egy szaktárs nagy lendülettel. A végére folyt a víz mindenemen, de nagyon jól esően átmozgattam a tegnapi 35 kilométeres futásban megfáradt izmaimat.
Megköszöntem Óriásnak az órát és már rohantunk is Enikővel a kinézett boxolós foglalkozásra, azaz  Borsos Peti cardio box órájára. Na. Vegyünk nagy levegőt. Nehéz szavakkal leírni, ahogyan én működtem ezen az órán. Sohasem voltam verekedős típus, beszédhibám ellenére mindig a problémák tárgyalásos úton való megoldását szorgalmaztam. Általános iskolás másodikban csattintottam neki egy harmadikos fejét a falnak, mert dadogósnak csúfolt, aztán már nem volt vele probléma. A második eset idején hetedikes lehettem, amikor valami hasonló témakörben robbant ki együtéses és szájvérzéssel megpecsételt verekedés, amikor a sértett elrohant egy tanárhoz, de amikor elmondtam, hogy beszédhibám miatt csúfolódás okán történt az eset, akkor a sértett fél kapott beírást, megrovást, akármit. A gyáli párválasztásos diszkókorszakot megúsztam verekedés nélkül, főleg azért, mert mindig pár perccel hamarabb elhagytam a műintézményt, mint, hogy ki lehessen hívni a parkolóba beszélgetni. Szóval most már ti is látjátok, hogy egy valójában egy nyámnyila, semmirekellő kis szar vagyok és nem tudok egy egyeneset sem ütni normálisan. Ez még az óra szempontjából nem lett volna akkor tragédia, de, hogy az ütemérzéknél, csak a koreográfiák 3 másodperc alatti betanulási képessége hiányzik jobban belőlem. Nem volt az a rohadék pár lépésből, vagy ütésből álló feladatsor, amit szinkronban tudtam volna csinálni a tömeggel, ha a tömegnek a bal lába volt elől, nekem richtig a jobb.  Össze vissza ugrabugráltam, mint egy óvodás. Megint apu kisebbségi komplexusa vagyok. Enikő bezzeg tök ügyes volt, ja és hozzáteszem, hogy kb. 3 darab fiú volt és 357 lány az órán. A franc érti, hogy a lányok miért szeretnek ennyire boxolni. Ja, mint a poszt fő képéből és ebből a baloldaliból kiderül a zseniális fotós Zákány Gergő is ebben a teremben dolgozott. nagyon megörültünk egymásnak és csinált is rólam pár képet. Innen is köszönet Gergő, nagy király vagy!

Fitt Aréna 2014. – dagadtkocsog.hu from Moós Gergely on Vimeo.

A spinning és a boxolás már kellőképpen lefárasztott minket, ezért benéztünk a Peak standra és ettünk egy király fehérjefagyit, de Enikő már nagyon készült a Peak csapat egyik jeles tagjának Péntek Enikőnek az órájára. Én viszont a boxos ugrálás után valami statikusabb órára vágytam ezért nagy nehezen lebeszéltem Enikőt Enikő órájáról.

Gyorsan kétszereplős konzíliumot tartottunk és végül az Iron System edzés mellett döntöttünk. Van benne planking, van benne súlyzó, pont ez kell nekünk. Aha. Hát nem volt egyszerű, a rövid 20 perces szerintem nagy szerepet fog vállalni a holnapi izomlázamban. Kétkezes súlyzóval guggolás, fekvőtámaszok, planking, oldalemelések. Nem volt gyenge, nem tudom, hogy egy normál óra hány perces, de ebből egy teljes óra szerintem kemény dolog lehet. Ja, azt mondjuk nem értem, hogy miért kell a guggolásokhoz és fekvőtámaszokhoz kompressziós zokni, de a spinninges csapathoz hasonlóan ők is a CEP-ben tolják. Lehet, hogy ez is lehetséges piac? Na mindegy.

Összefoglalva szerintem tök jó dolog ez a Fitt Aréna. Aki érdeklődik a termes edzések iránt az itt egy helyen mindenbe belekóstolhat, találkozhat az új trendekkel és a fitnesz világ sztárjaival. Én mondjuk inkognitóban voltam, nem volt rajtam semmi DK cucc, mégis sokan megismertek és megszólítottak, pedig aránylag kevés futó volt. Pedig a mai nap után azt mondom, hogy érdemes lehet futóknak is néha kilátogatni egy ilyen rendezvényre, bennem most már nagyon érlelődik a gondolat, hogy leporolom a sarokba felfúrt rip:60-at.

 

2014-11-21T06:44:57+00:00