Ékszer, gravel, CX és MTB

Szóval az lehet az egyszeri hülyegyerek (ich) benyomása a világról, hogy nincs is annak semmi más célja, csak hogy összezavarja. Hogy itt is tele legyen frusztrációval, meg kérdésekkel, hogy már az alap kérdések megválaszolásának pillanatában annyira bizonytalanodjon el szegényke, hogy már ne is álljon fel neki (nem ich)

Itt van az aránylag egyszerű kérdéskör, hogy úgy döntöttem mint szakmailag, mint emberileg, hogy kerékpáros óraszámokkal pimpelem a futós óraszámaimat. Nem is lenne ezzel sok gond, ha olyan helyen laknék, ahol nettó életveszélytől való félelem nem költözne ennyire a fejembe. A baj az, hogy beköltözött, bepakolt, hozta a cuccait és a DIGI is jövőhét kedden 10 órára jön hozzá bekötni az gigabites internetet. Az van, hogy pár éve blogger kurvaként nagyon jó lehetőséget kaptam egy CUBE országúti ékszer megvásárlására, amit azóta is simogatok, nézegetem, de leginkább csak görgőn van a lelkem, mert és ezt most lassan mondom: fosok vele kimenni a pesti forgalomba bringázni.

Méltatlan ez a bánásmód szegénykével, a szívem szakad meg. Be is csatolok egy képet az Ékszerről vezeklésképpen:

Most, hogy ezt a gyári képet kerestem megtaláltam az adatait. 7.75kg basszus. Nem hiszed el, hogy milyen egy ilyen bringán ülni. Felülsz rá, egyet beletekersz és instant jön egy húú bazdmeg érzés. Nem tudom ez mikor fog elmúlni. Na mindegy.

A másik limitáló tényező az életemben (olvastad a múltheti posztomat?) , hogy nincs 40 percem az életemben arra, hogy kimenjek (esetleg autóval) biztonságosabb területre, hogy ott teljesítsek egy 60-90 perces (kereszt) edzést. Egy 60 perces edzés miatt nem tudok csaknem két és fél órát elbaszkodni a napomból. Én kérek elnézést.

Viszont észrevettem a nagy eszemmel, hogy itt van egy bazinagy (haha, pesti szemmel) erdő a közelben. (Ezt az erdőt te is láthattad, amikor még a Covid előtti időkben úgynevezett repülőgépben a karfába kapaszkodtál és itt húztál el a fejem fölött. ) Ez adta az ötletet, hogy esetleg itt az erdő mélyén teljesítsek, valid, értékelhető kerékpáredzéseket.

És már meg is érkeztünk a probléma felvetéséhez:    Milyen bringát vegyek erre a célra?

Kerékpáros tudományban jártasabb barátaimat kérdeztem, cikkeket, videókat bújtam és még sohasem voltam ennél bizonytalanabb. Amit találtam eddig, de simán lehet, hogy hülyeséget írok, majd javítsatok vadul:

Cyclocross bringa:

Szinte országúti geometria, csak vastagabb gumikkal. Gyors, agilis, nincs rajta semmi ami felesleges lenne, ahogy én értem inkább versenyzésre húzták a tervezők a potmétereket. Amiből kb. annyit értek, hogy kényelmetlenebb és lehet, hogy overkill az én szintemen. (CX versenyző barátom szerint lehet kényelmesre építeni csak akarni kell, de a mondatra nem emlékszem, mert az agyam processing állapotban volt, mert elhangzottak olyan szavak (pl. stucni), amik nincsenek benne a Gergő-Magyar, Magyar-Gergő kéziszótárban.)

Gravel bringa:

Tök nem vágom, hogy mi a különbség a cx / gravel között, csak azt látom, hogy Oliapu cikizi a graveleseket, szóval rossz nem lehet. Már lázadásból is bevéstem egy plusz pontot a gravelnek. A kerékpárboltos arc szerint olyan a gravel bringa, mint a négyévszakos gumi. Valójában semmire nem jó igazán. Elmondása szerint ő nagy montis és ha már ki akarnék mozdulni a szomszédos erdőből és bevetném magam a budaiba, akkor a gravel bringa már alkalmatlan lenne mindenre. A kérdés, hogy mennyi esélye van annak, hogy én elszabadulok az életemből és bevetem magam a budaiba. Kb. semmi. Mindenesetre  úgy képzelem, hogy a gravel inkább egy túrákra, rosszabb utakra optimalizált országúti. Szintén vastagabb gumikkal, kényelmesebb hajtási pozícióval és olyan rögzítő fülekkel, amik segítségével fel tudod öltöztetni málhás szamárnak is ha akarod. Magam részéről nem látom, most a túrákat sem annyira, de Misi is úgy nő, mint a bolondgomba. Fogalmam nincs, hogy mit hoz a jövő. 

MTB:

Ide a repülőgépek segge alatti erdőbe garantáltan nem kell, de ha rábuzolok erre az erdei csapatásra, akkor elvileg jól jöhetne. Kamaszkoromban volt montim és nehezen érzem meg én ennek a hangulatát. A montiból nekem az maradt meg, hogy nagy nehéz tank, egy Ursula nővér, nagy vastag gumik, nehéz váz. Egy áldásnak éltem meg, amikor megvettem az első országútimat. Ennek ellenére, ha valaha is elkapna a vágy, hogy technikásabb terepen is kipróbáljam ezt a dolgot, akkor már most lehet, hogy  jobb lenne ha egy minden körülmények között bevethető tankot vennék, mint egy preciziós műszert. Az egyetlen use case, ahol elhasal a monti az az országúti veretés, de arra meg ott az Ékszer. Szóval a kerékpárboltos arc ajánlása egy merevfarú (means csak elől van teló) bringa

Szóval pitsa se tudja… segítsetek dönteni, most! 

2020-09-04T05:19:51+00:00