BSZM felkészülés – intro

Diszklémer, vagymi

Most szólók, hogy ne lepődjél meg, hogy a Fuss Te is Akadémia társalapító futóedzőjeként aránylag kifogásolható módon arról fogok blogolni, hogy hogyan futok a Fuss Te is Akadémia BSZM edzésterve alapján. Szóval ésszel olvass, éljen benned a gyanúper, hogy szebbenk, jobbnak látom a felkészítőprogamainkat, mint amilyenek (lófaszt) és legyél kedves saját bőrödön is kipróbálni. Az sem zavar, ha te is blogolsz róla és megosztod a tapasztalataidat. Én is ezt fogom tenni.

Újrakezdeni szar

Szóval megint elment egy év, elment egy szezon, amit edzőként persze teljesen megéltem, de futóként már csak outsiderként az ablakból néztem. Elsodort az élet, más területen kellett maradandót alkotnom (még jó hogy sikerült az is) de most innen kellene valahogy visszatalálnom megint a futás útjára.

Aránylag fostalicska érzés ez az újrakezdés. A dagadtnak levés, aztán az onnan való felemelkedés egy nettó és folyamatos diadalmenet volt. Minden áldott edzésen jobb voltam, mint az azt megelőzőn, és minden áldott héten jobb voltam, mint az azt megelőzőn. Kurva könnyű volt felülni a sikervonatra, blogolni róla és örülni annak, hogy eljutottam a sehonnából egy 3:33-as maratonig, meg a picsasetudja, nem keresem vissza, de asszem 1:37-es félmaratonig.

Most az van, hogy minden egyes lépésem valami rettentes lehangoló, szürke ragadós fos, önmagam árnyéka, önmagam nevetséges megcsúfolása egy rohadék karikatúra, egy vicc. Ebben a lelki attitűdben már nem annyira könnyű minden nap lemenni és csinálni. Hiszen a mostani önmagamnál már voltam sokkal-sokkal jobb is. Nincs nettó sikerélmény, nincs nettó diadalmenet. Sehol a hősi eposz, egyedül az nyugtat meg, hogy Dániában levették a Vikings-et két évad után a TV műsorról, szóval nehéz 2018-ban a hősnek levés. Na most visszakapaszkodás van oda, ahol már egyszer voltam és ez a történet már nem annyira szexi. Már nem az ufó fitneszgyerekek a főellenségek (valójában sosem voltak), hanem a 2014-es,2015-ös önmagam és ezt fel kell valahogy dolgozni.

BSZM

Na de innen kell nyomatni, a többi csak picsa siránkozás, nem érdekel senkit sem, nem az élet kemény, te vagy csicska.

Szóval a futás nekem mindig együtt járt egy versenycéllal való küzdéssel és ez így is van jól. Kell egy versenycél, ami motivál, ami kimozdít a kanapé elől, ami felveszi a cipőmet és csomóra köti. Ha nincsenek céljaim, akkor visszarakom a Trónok harcát a picsába és sokadjára nézem, vagy a Lost-ot, vagy a 24-et, esküszöm már fogalmam nincs, hogy mi volt a második évad vége.

Cél tekintetében pedig a BSZM lett egy vonzó célpont. Egyszer már megcsináltam és szerettem ott lenni, szerettem azt a versenyt, nem egy sokadik félmaraton, nem egy sokadik maraton, csak egy őszinte önszopatás, egy olyan cél, amiért küzdenem kell, hogy egyáltalán reális legyen az elindulás. Szóval innen indulunk! Edzésekről fogok írni, meg filmekről, képekről, csak jelenségekről, semmit a lényegről.

 

Fuss Te Is Akadémia hírlevél

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELEINKRE

  • Szakmai anyagok
  • Érdekes cikkek
  • Edzői tanácsok
  • Terméktesztek és vélemények

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!

Mi sem szeretjük a kéreltlen reklámleveleket, ezért nem is küldünk neked. A FELIRATKOZOM gombra kattintva elfogadod, hogy kiváncsi vagy a Fuss Te is Akadémia hírleveleire és elolvastad Adatkezelési tájékoztatónkat. Adatkezelési nyilvántartási számunk: NAIH-106025/2016

2018-10-31T11:38:45+00:00