Balaton szupermaraton 4. nap (49km)

Na kérem. Megcsináltam. Rohadék nehéz volt ez a verseny számomra, de összességében nagyon elégedett és büszke vagyok. Rengeteget tanultam ebben a négy napban magamról és a futásról, de kezdjük az elején. Reggel korábban indult a rajt, pedig tegnap már örültem, hogy végre nincs az utazások miatti időveszteség, egyből a füredi szállásunkra tudunk loholni, ahol aztán a vacsora és a masszázs után így kicsivel több idő marad majd a regenerációra. A korai rajt azért ezt az előnyt nagyságrendileg eliminálta.

Ismét arra kérek mindenkit, hogy vigyázó tekintetét majd alkalomadtán vesse az emberi szervezetre, hihetetlen, ahogy éjjel még alig tudok kibotorkálni a wc-re, de aztán reggelre már minden izmom a helyén van, mozog és nyoma sincs az éjjeli robotnak. Igaza van Zsigri Szabinak, reggelre valami összerak minket. Kurva nehéz dolga lenne a világ legjobb mérnökeinek, ha csak hasonló önjavító és önfejlődő szerkezetet kellene alkotni. Hihetetlen csoda az emberi szervezet, de haladjunk.

A rajt a szokásos időfutam rajt, persze nem várjuk ki az időkülönbségeket, de továbbra is nagy királyság, és hatalmasat dob az  inspirációmhoz. Mondjuk akkor még jobb lenne, ha nem lenne 10 kilométer amíg bemelegedek és elkezdek futni, ezen az első 10 kilométeren boldog-boldogtalan leelőz. Na de lássuk már a Strava megosztást:

Igen. 6.24-es átlagot futottam ezen az utolsó 49 kilométeren, amiben egy 4:34-es maraton is beficcent. Legyünk őszinték, rohadt jót futottam. Égett a pofám a tegnapi bénázásom miatt, nem ismertem a terepet, illetve az Ultrabalatonos északi résztől féltem és túltartalékoltam magam. Most viszont, ha már így alakult, akkor ez remek alkalom volt arra, hogy a tegnap megspórolt energiáimat ma letegyem az aszfaltra. 20 km környékén elindultam és hosszú, majdnem 30 kilométeres hajrát nyitottam ugyanúgy, mint a maratonjaimon, nagyságrendileg éreztem, hogy mi az a tempó, amit tudok tartani a végéig és ráálltam erre a 6 perchez közeli tempóra. A negyedik nap ez gyilkos dolog, sorban hagytam le nem csak az összetettben az én környékemen álló egyéni futókat, de váltókat is. Szegény Enikő is végigjött tegnap is meg ma is, de most megijedt az új tempómat látva, és aggódott, hogy nem fogom bírni a végéig. Ezzel a tempóval, teljes flow-ban robogtam végig a ficakon a Siófokra bevezető utolsó kilométereket. Nagyon kemény, de a verseny 190-195. kilométere így alakult: 5:54, 5:37, 5:40, 5,28, 5:37, mindez  Ki gondolta volna ezt tegnap, amikor 8 perces ezrekkel botorkáltam a Tihanynál. A mai szakaszon korcsoportomban a 28. helyen végeztem és a mai zakatolásnak köszönhetően összetettben végül a 33. helyen. (A korcsoportomban 59.-en indultak) A befutó a szokásos önkívületi állapotban zajlott, nem tudom hol meg mikor találtam ki ezt a toporzékolós-ordibálós befutót, de ennyire még sohasem volt indokolt. Annyira nem voltam már ott, hogy egy váltócsapatot még a pályáról lefutva és a nézőket is megkerülve előztem meg az utolsó 50 méteren. Ne hari.

Köszönöm Enikőnek, hogy eljött és szombat-vasárnap ott volt a pálya több pontján, köszönöm Olivérnek az elmúlt és elkövetkezendő éveket és azt, hogy tudom, hogy mit kell tennem, hogy ne dőljek meg, hogy rendben legyen az energetikám és hogy még az utolsó nap is 6 percesben tudjak száguldani, köszönöm Gordon Ákosnak a füredi szállást, nagyon nagy segítség és bázis volt a verseny alatt, köszönöm az isteni Paál “Masször” Katának, hogy esténként csodát tett az izmaimmal, köszönöm Sáringer Zolinak, hogy két éve csodákat zengett erről a versenyről és beültette a fejembe a gondolatot és Erős Gábornak, hogy elviseltek ebben a négy napban.

És akkor a legvégére a szokásos kép a holnapi szakaszról:
agy

 

2016-03-20T18:50:06+00:00