Balaton Szupermaraton – 3. nap (45km)

A fenti kép egy kicsit csalóka, nem sodródtam ki a hihetetlen sebességtől, sőt ezt a mai napot elrontottam. Lehet, hogy nem rontottam el, de ez már nem derül ki. Az, hogy első alkalommal veszek részt ezen a versenyen most egyértelműen meglátszott. egész egyszerűen nem mertem futni. A tegnapi szuper futásom most fejben összezavart, ahogy tegnap előztem a nálamnál sokkal tapasztaltabb és jobb futókat a mai napra már félelemmé változott, lehet, hogy ugyanolyan hibát követtem el tegnap, mint akik az első napon elfutották. Lehet, hogy én is kifutottam magam tegnap. Vicceltem tegnap, hogy sprintszakasz, de azért még volt hátra 95km. Nagyot nyertem a tegnapi szakaszon, nem lehet, hogy ez áldozat nélkül ennyire könnyen menjen.

Elindultunk és felvettem azt a mostmár sajnos nagyon csoszogós mozgást, amit eddig annyiszor láttam ultraversenyeken. Az embernek már nincs ereje a térdét emelni, a karjaival kapaszkodik a levegőbe és mint valami sifutó egy láthatatlan síbottal próbálja magát előre lökni. Nagyon sokat segít a karmunka ennél a mozgásnál, még normális futásnál is nagyon sokat lök a tempón, de itt egyfajta mentsvár, ha az ember bekapcsolja a karmunkát, akkor még valamiféle értelmes tempót tud kicsikarni. Ez mondjuk 7 perc alatti tempót jelent. Ma én valahol 18-20 környékén eldöntöttem, hogy ennél nem szabad gyorsabban futnom, sőt ha akarnék sem tudnék gyorsabban futni, aztán ezt annyira elhittem, hogy így is maradt.  Ebben a robotjárásban 7 és 8 perc közötti tempóban el is csoszogtam egészen Tihanyig, ahol a franc se tudja miért, de befészkelődött a gondolat a fejembe, hogy ha ez a mai nap ilyen fostalicska, akkor holnap mit várok az élettől? Derüljön már ki, hogy most a fejemben van-e a gubanc, vagy tényleg ennyit tudok. Valahogy fogtam magam és kiléptem ebből a tempóból és az utolsó 5 kilométerre az alábbi tempót hoztam össze 6.31, 6.31, 6.03, 6,01, 5.52. Ennyire fejben dől el. Látni persze a pulzusgörbén, hogy a lassú tempó volt a szervezetemnek a fenntartható, ebben a gyors tempóban nem bírtam volna még sokkal többet, de azért jó pár perc benne maradt ebben a szakaszban. Na sebaj. Ebből is tanulok.

kinder-csoki-nagyker-8-darabos-vf0011239Az energetikáról talán tegnap nem írtam, leírhatatlan boldogság számomra, hogy a gél-gél-csoki ütemezés az én szervezetemnek egy tökéletes megoldás az ilyen állóképességi kihívásokon. A Dupla Élményen még talán Snickerst, meg Sport szeletet toltam az egész órákban, de azok fullasztanak, nagyon nehéz őket futás közben enni. Persze Scott Jureknek igaza van, hogy meg kellene tanulni orron venni a levegőt, nem azért, hogy fasza gyerek legyél, hogy te orron keresztül veszed a levegőt, hanem, mert akkor tudsz futás közben enni meg inni. Nekem ívás, de különösen evés közben szanaszét esik a légzésem, percekig pihenem ki az étkezések miatti ritmuszavart. Szóval most megtaláltam a Kinder szeletet, vagy  mi a picsát. Ide beírtam egy kisebb szösszenetet a dobozon lévő kisfiúról és a náci Németország árja eszményképe közötti hasonlóságáról, de inkább visszatöröltem, hátha meg akarnak dobni másfél köbméter kinder szelettel majd valamikor szponzoráció keretében. Tudok számlát adni, le tudjátok írni az adóból, de tényleg gáz az übermensch a frissítőcsokim dobozán basszus. Ilyen bordázott kisalakú istennyila, tudsz belőle akkorát harapni, hogy mellette azért szűrődjön be néhány oxigén molekula is és a szimpatikus kisfiú is mindig mosolyog a dobozon (Így jó?)

 

A körmeim elvileg még megvannak, de már látom, hogy van olyan köröm, aminek már nincs szoros kapcsolata a külvilággal és a hordozó lábujjal és már csak idő kérdése, hogy azt mondja helló. A jobb lábam hüvelykujján meg nőtt egy dió méretű vízhólyag, ami tegnap még borsónyi volt, de gondoltam, hogy nem vagyok én egy szemétláda, ha már így alakult, akkor körbeviszem őt is és ha minden úgy akarja, akkor holnap együtt futunk be a célba az alábbi szakasz után:

4nap_szintterkep_2014new

2016-03-19T16:37:00+00:00