A DK Team és az SOS Gyermekfalu

Sokan bizonyára látjátok a tendenciát, de aki nem, annak elmesélem, hogy a futás, a futóversenyek és főként a városi tömegrendezvények külföldön, de itthon is egyre inkább összefonódnak a jótékonysági mozgalmakkal, adománygyűjtő célokkal. Vannak olyan nagy múltú és magas presztízsű események (pl. New York és London maraton) ahova szinte lehetetlen nevezni olyan futónak, aki nem egy jótékonysági szervezet számára gyűjt. Nem kell ahhoz nagy jósnak lenni, hogy megjósoljuk, hogy ez a trend itthon is folytatódni fog és egyre erősebb szerepet kap majd  a jótékonyság, a jó ügyért való futás Magyarországon is.

A DK Team a napokban lett három éves, és ez alatt a három év alatt a hazai futóélet egyik meghatározó futóközössége lett. Az elmúlt hónapokban sokszor gondolkodtam azon, hogy előbb-utóbb szeretném, ha a mi közösségünk is egy jótékonysági partner mellé állna, egyszerűen azért, mert úgy érzem, hogy egy ilyen együttműködésből mind a két fél tudna épülni. Mi lelkileg, érzelmileg, a jótékonysági szervezet és az általa képviselt cél pedig a sikeres együttműködésünk esetén remélhetőleg anyagilag. Az elvárások nagyságrendileg így fogalmazódtak meg bennem:

  • etikus (ez a legfontosabb, nem vagyok hajlandó még az együttműködés halvány esélyét sem megadni egy olyan adománygyűjtő szervezetnek, ahol nem transzparens a működés és a pénzügyek)
  • aki nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik (szeretném, ha a futóink lehetőséget kapnának komoly versenyeken való indulásra, itthonról ezekre szinte lehetetlen egy átlagembernek kijutni)
  • felvállal minket egyben egészben, mint DK Team, kiáll mellettünk és képviseli, hogy a DK Team az ő futócsapata, a futó adománygyűjtő partnere (a futó adománygyűjtéssel kapcsolatos marketinganyagokat, weboldalt és az egész futással kapcsolatos megjelenést a DK-ra alakítja)
  • széles elismertsége révén fontos szerepe van a médiában, így a rá vetült fény segítségével mi is hangot tudunk adni a DK Team életmódváltó üzenetének.

Miért pont az SOS Gyermekfalu? Ők kerestek meg először minket és ahogyan megismertem azt, hogy mit csinálnak, hogyan tevékenykednek és hogy milyen állapotok között próbálnak meg mindent megtenni a rájuk bízott gyerekek boldogságáért. egyből úgy éreztem, hogy mellettük a helyünk. Ha téged is érdekel, hogy mit és hogyan csinálnak, kérlek hallgasd meg a RUNtottában rögzített ismerkedős beszélgetésünket.

A beszélgetést követően meghívást kaptunk a kőszegi faluba. A kőszegi gyerekek egyébként is elég sportosak,  rendszeresen futnak, részt vesznek a budapesti versenyeken, a K&H félmaraton váltón is lehetett velük találkozni. A megérkezésünk után vendéglátónk, a falu igazgatója, Szilágyi Imre vezetett minket végig a falun, beszélt a szervezet működéséről, a házakról, a gyerekről, a történetekről, amik jobb lenne, ha meg se történtek volna.  Betekintést kaptunk egy család(!) életébe, ahol éppen a vasárnapi ebédre terítettek és ahol a hét gyermek egyike éppen egyetemi felvételivel kapcsolatos teendőit intézte Budapesten. (A Gyermekfaluban nevelkedő gyerekek a normál családokban nevelkedő gyerekek továbbtanulási és elhelyezkedési statisztikáit hozzák, ez az állami gondozásban érintett gyerekről sajnos nem mondható el).

Az ismerkedést közös ebéd követte, majd kis pihenés után elindultunk a belvárosba a hagyományos városi futóversenyre a kőszegi História futásra. A legkisebbek az 1532 méteres távon indultak, a nagyobbak és bátrabbak a 9 kilométeres távot is bevállalhatták.  Nehéz róla írni, ahogyan futottunk együtt a gyerekekkel sok minden átfutott az agyamon. Sokszor mondom, hogy minden futó mögött van valami történet, ami miatt futó lett. Valami komoly, sokszor valami drámai, ami arra késztette, hogy fusson. Megdöbbentő és valahol rettenetes volt most 6-8 éves gyerekek szemében látni valami olyat, ami néha-néha felcsillant az önfeledt mosoly mögött. Volt gyermek, aki még futás közben is lesüti a szemét, nem nagyon meri felemelni a fejét. Csak a jó ég tudja min mehetett keresztül, volt kisfiú, akinek arcán torz nyomok jelezték, hogy olyan sors jutott neki osztályrészül, ami senkinek sem lenne szabad. Nehéz ezeket feldolgozni, talán arra kell koncentrálni, hogy akármin is mentek keresztül ezek a gyerekek, most már jó kezekben vannak és mindent megkapnak ahhoz, hogy kilépjenek abból az életből, amibe a szüleik életmódja, hibái kényszerítette volna őket. Nekünk nincs is más dolgunk, mint hogy fussunk értük, fussunk szívünkben  azzal gondolattal, hogy egy kicsit most már értük is futunk.

Mit és hogyan tudunk nekik segíteni?  Az SOS Gyermekfalu DK Team adománygyűjtő oldalán bárki tud futással kapcsolatos eseményt szervezni. Itt meg kell adni az esemény időpontját, leírását, az adománygyűjtés célösszegét és a minimális adomány mértékét. A rögzítés és az esemény (általam történő)  jóváhagyása után a futóprogram megjelenik az SOS Gyermekfalu DK Team eseményei között.

A mai naptól egy új korszak indul. A DK Team az SOS Gyermekfalu futócsapata lett. Ezért már megérte.

Strémen Judit képei:

2014-10-06T06:03:00+00:00